Erzsébet Fürdő - Miskolc
Bemutatkozás
Az Erzsébet fürdő gyönyörű épülete Miskolc belvárosát ékesíti, nevével ellentétben azonban már nem fürdőként funkcionál, hanem egy gyógyászati központ működik az épületben.
Az Erzsébet fürdő 1892 és 1893 között, Adler Károly tervei alapján, eklektikus stílusban épült és eredetileg a városi közfürdő szerepét töltötte be. Már a kezdetektől rengetegen tértek be ide, a feljegyzések szerint 63.502 ember látogatta. A század végére ez a szám már 100 ezer felé emelkedett, ezért felmerült a bővítés lehetősége.
A felújítás során áthelyezték a fűtőházat és magas kéményt építettek hozzá, valamint a Szinván egy vashidat is építettek a könnyebb megközelíthetőségért. A Miskolci Vízművek és Fürdők Vállalat 1957-ben jött létre. A tapolcai és a selyemréti fürdővel együtt az Erzsébet fürdő is a cég kezelésébe került.
Sajnos a fürdő állapota annyira leromlott 1994-re, hogy be kellett zárni. Két évvel később a város eladta az ingatlant, majd 1999-tól új tulajdonosa elkezdte a felújítást.
Végül 2010-ben nyithatta meg újra kapuit az Erzsébet fürdő, azonban már alternatív gyógyászati központként. Ezt később a hagyományos orvoslás váltotta fel.
Az épület kívülről bármikor megtekinthető.
Története
Az Erzsébet fürdő 1892 és 1893 között, Adler Károly tervei alapján, eklektikus stílusban épült és eredetileg a városi közfürdő szerepét töltötte be. Már a kezdetektől rengetegen tértek be ide, a feljegyzések szerint 63.502 ember látogatta. A század végére ez a szám már 100 ezer felé emelkedett, ezért felmerült a bővítés lehetősége.A felújítás során áthelyezték a fűtőházat és magas kéményt építettek hozzá, valamint a Szinván egy vashidat is építettek a könnyebb megközelíthetőségért. A Miskolci Vízművek és Fürdők Vállalat 1957-ben jött létre. A tapolcai és a selyemréti fürdővel együtt az Erzsébet fürdő is a cég kezelésébe került.
Sajnos a fürdő állapota annyira leromlott 1994-re, hogy be kellett zárni. Két évvel később a város eladta az ingatlant, majd 1999-tól új tulajdonosa elkezdte a felújítást.
Végül 2010-ben nyithatta meg újra kapuit az Erzsébet fürdő, azonban már alternatív gyógyászati központként. Ezt később a hagyományos orvoslás váltotta fel.
Az épület kívülről bármikor megtekinthető.
Megközelítés
Az Erzsébet Fürdő Miskolc egyik legszebb terén, az Erzsébet téren található, a sétáló utca közvetlen közelében. A környéken a parkolás díj megfizetése ellenében lehetséges, a tömegközlekedők pedig 1 perc sétával eljuthatnak ide a Városháztér elnevezésű villamosmegállótól.